Vetítés és előadás

Mobirise Website Builder

Aki úgy hal meg, hogy még él...
Ismeretterjesztő előadás filmvetítéssel

Az Alzheimer című díjnyertes film vetítését követően kb. 1 óra hosszú interaktív,
érdekes előadás, közös beszélgetés.

Célunk, hogy könnyedén, közérthető és emberi módon, a tényeket nem elferdítve és megszépítve adjuk át mindazon információt, ami birtokunkban van. Nagyon nehéz feladat megtalálni a megfelelő stílust hozzá, hogy unalmas se legyen, információt is adjon, kellően szakmai és komoly legyen, ám mégis könnyed és sokszor humorral fűszerezett.

2020-tól folyamatosan tartjuk országos előadássorozatunkat. Eddig közel 80 településen jártunk a filmmel, és a külön előadásokkal együttvéve több tízezer embernek adhattunk valós információt és gyakorlati segítséget az elmúlt években. Munkánkra egyre nagyobb igény mutatkozik.


Mobirise Website Builder
főorvos, geriátriai szakorvos
Dr. Menyhárt Miklós

Magyarországon az egyik legnagyobb szaktekintély a demencia témakörben. Nevéhez fűződik az Alzheimer Café nevű hozzátartozói hálózat hazai megvalósítása és elterjesztése. Franciaországban saját Alzheimer-intézetet alapított és vezetett.
Az Alzheimer Segítő Egyesület szakmai referense.

Mobirise Website Builder
újságíró, szakelőadó
Kollár István

A díjnyertes Alzheimer című film alkotója, újságíró, filmrendező és a témában szakelőadó.
Az Alzheimer Segítő Egyesület elnöke.

Mobirise Website Builder
szakápoló, szakelőadó
Fehér Zita

Az ország egyik legfelkészültebb szakelőadója. Humorral átszőtt, közérthető és lendületes stílusa magával ragadó. Angliában nagy sikerű könyvet írt és előadásokat tartott.

Kapcsolat

© 2025 | ALZHEIMER SEGÍTŐ EGYESÜLET

Offline Website Builder